UV400, mi az?
Hiába a nemzetközi összefogásnak, (pl.: montreali és kiotói egyezmény) az ózonréteget romboló kémiai anyagok kibocsátás csökkentésének, az UV sugárzás komoly probléma maradt. Hosszas és tudományos magyarázatot nélkülözve: a napból érkező ultraibolya sugarak – a hullámhossz alapján – UV-A, UV-B, UV-C néven ismeretesek. Az UV-C a sztratoszférában elnyelődik. (szerencsére, mert ez lenne a legveszélyesebb). Sőt, ez hozza létre a 3 atomos ózont. A magaslégköri ózon átengedi UV-A sugárzást, ami elengedhetetlen az élőlényeknek. Ez szűri az UV-B sugárzást is, ami egyébként károsítja a szemet, főleg a retinát, ami miatt az időskori vakság kockázata is növekedik. Szürkehályogot okozhat, tönkre teheti a szemlencsét, vagy akár a szem rákos megbetegedéséhez vezethet. E mellett gyengíti az immunrendszert és növeli a bőrrák gyakoriságát is. (sok egyéb negatív következmény mellett)
Azzal, hogy az ózonkoncentráció csökken (mint pl. idén nyáron. Megj.: 2017) jelentősen több UV-B sugárzás éri el a talajt.
Az UV400-as szemüvegek jelentősége éppen abban van, hogy megvédik a szemet az UV-B sugaraktól. A UV400 azt jelenti, hogy 400nm alatt (ami az UV-B) minden sugárzást kiszűrnek. Vannak napszemüvegek, melyeknek részben van meg ez a védelme, de olyan is akad, amelyik semmi, vagy majdnem semmi védelmet nem jelentenek. Ezeknél a sötét lencse miatt a szem pupillája kitágul és így több UV sugárzás jut a szembe, mint szemüveg nélkül. A túl olcsó (általában utcán árusított) szemüvegek többsége ide tartozik. Az UV400 sokkal fontosabb, mint pl. a polarizált lencse. Soha ne vegyen UV400-nál gyengébb napszemüveget.
Polarizált, mi az?
A polarizált napszemüvegek lencséjére egy filmszerű, nagyon vékony anyagot, bevonatot visznek fel. Edwin H. Land az 1930-as években találta fel a polarizáló anyagot, de nem elsősorban szemüvegre tervezte. (nitrocelullóz, szulfátok, kristályok, kémiai anyagok elegye). Az anyag hatására a napszemüveg csak a függőleges fénynyalábokat engedi át. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a polarizált lencse a visszaverődő, vakító fényt nem engedi át. Így aztán a polarizált szemüvegben a csillogó víz partján, a téli havas-napos utakon és számos más tevékenységünknél megkönnyíti az életünket. A 30-as évek végén a vitorlázok és horgászok fedezték fel a polarizált szemüveg jótékony hatásait, de igazán a II. Világháború alatt az amerikai pilóták tették híressé. (nagy magasságban különösen kellett vigyázni a szemre) A napszemüveg divat első nagy alakja MacArthur tábornok volt. (szinte állandóan viselte).



